Category Archives: Egyéb

Bölcsész Napok!

Sziasztok!

Mint már biztosan tudjátok ismét megrendezésre kerül a BN, azaz a Bölcsész Napok, amelyhez a magyar szak idén is nagyban hozzájárul!

Szeretném felhívni a figyelmeteket pár programra, amit kár lenne kihagynotok:

  • Szabadulj Aranyosan!
    A Magyar Szakos Hallgatói Érdekképviselet Szabadulószoba szervezésével színesíti az így is szivárványos Bölcsész Napok programját.
    A Bölcsész Napok ideje alatt (május 9-11.) mindennap várunk titeket az A épület 319-es termében, 11:30 és 17:30 között.

    A FB eseményt megtaláljátok ITT

  • Finn filmvetítés: Újratervezés
    (kedd, 16.00-17.40, I. épület 029)
    Filmvetítés lesz a Finnugor Tanszéken!
    A filmet magyar felirattal vetítik, melyet idén is a Finnugor Tanszék „Finn fordítási és stilisztikai gyakorlatok” kurzusának hallgatói készítettek.

    A FB eseményt megtaláljátok ITT

  • Magyar mint idegen nyelv sátor
    (szerda egész nap, Gólyavár előtt)
    A magyar nyelv különleges, egyedi és nehéz – halljuk sokszor a laikus közvéleményt. Valóban így van-e ez. Különböző játékokon keresztül most te is tesztelhet anyanyelvi tudásod és kulturális ismereteidet. Mennyi idő alatt tanulsz meg magyarul?

    A FB eseményt megtaláljátok ITT

  • Fiatal szerzők, egyetemi irodalom – 5 éves a Szerdai Szalon
    (szerdán és csütörtökön több időpontban és helyszínen)
    A karon működő Szerdai Szalon alkotókör Fiatal szerzők, egyetemi irodalom címmel – a Bölcsész Napokba illeszkedő – rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 5. évfordulóját.

    A részletes programot ITT megtekinthetitek

  • Finnország házhoz jön
    (szerda egész nap, Gólyavár előtt)
    Idén ünnepli függetlenségének 100. évfordulóját a Finn Köztársaság. Ebből az alkalomból a Finnugor Tanszék hallgatói a Bölcsész Napok idejére házhoz hozzák Finnországot. Mit kínálunk? Mérlegen a finn és a magyar oktatás  – kerekasztal-beszélgetés; sátras játékok, sütemény, mini-nyelvlecke, a már hagyománynak számító filmvetítés és még sok érdekesség. Nézz be hozzánk!

Nyílt nap 2017 – Programok a magyar szak iránt érdeklődőknek

Sziasztok!

Alább láthatjátok az ELTE BTK Nyílt nap 2017 magyar BA és magyar OT szakpár iránt érdeklődőknek szóló programjait.

A FB eseményt ITT találjátok.
Regisztrálni igazolásért ITT tudtok.
Összeállított tájékoztatónk hamarosan ITT lesz elérhető.

10:15 Megnyitó – Gólyavár
10:35 Tájékoztató az alapszakos képzéseinkről – Gólyavár
10:55 Tájékoztató az osztatlan tanárképzésről – Gólyavár

11:30 Mintaórák – két helyszínen
Irodalomtudomány: Vaderna Gábor: Imázs és költészet; A épület, Kari Tanácsterem (039-es terem)
Nyelvtudomány: Gonda Zsuzsa: Alkalmazott nyelvészet: a digitális szövegek struktúrája és olvasási stratégiái; Ifjúsági épület, III./1. (Doktori Kiválósági Központ)

12.30 Szakos tájékoztató 1. turnus – A épület, Kari Tanácsterem (039-es terem)
12.30 – Megnyitó, általános elérhetőségeink – Bencze Norbert (Magyar Intézetek Képviselete)
12.35 – Intézetigazgatói köszöntők – dr. Juhász Dezső (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, intézetigazgató), dr. Gintli Tibor (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, intézetigazgató)
12.50 – Az osztatlan tanárképzés specifikumai – Antalné dr. Szabó Ágnes (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet), dr. Molnár Gábor Tamás (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet)
13.05 – A magyar szakhoz kapcsolódó minorok és szakirányok – dr. Bengi László (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), dr. Farkas Tamás (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet)
13.25 – Kérdések
A terem hátsó részében a finnugrisztikával, a nyelvmentor szakiránnyal és az Eötvös Collegium (bölcsész szakkollégium) Magyar műhelyével kapcsolatban lehet érdeklődni.

13.45 Szakos tájékoztató 2. turnus – A épület, Kari Tanácsterem (039-es terem)
13.45 – Megnyitó, általános elérhetőségeink – Bencze Norbert (Magyar Intézetek Képviselete)
13.50 – Intézetigazgatói köszöntők – dr. Gintli Tibor (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, intézetigazgató), dr. Juhász Dezső (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, intézetigazgató)
14.05 – Az osztatlan tanárképzés specifikumai – dr. Molnár Gábor Tamás (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), Antalné dr. Szabó Ágnes (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet)
14.20 – A magyar szakhoz kapcsolódó minorok és szakirányok – dr. Farkas Tamás (Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet), dr. Bengi László (Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet)
14.35 – Kérdések
A terem hátsó részében a finnugrisztikával, a nyelvmentor szakiránnyal és az Eötvös Collegium (bölcsész szakkollégium) Magyar műhelyével kapcsolatban lehet érdeklődni.

A FB eseményt ITT találjátok.
Regisztrálni igazolásért ITT tudtok.
Összeállított tájékoztatónk hamarosan ITT lesz elérhető.

Felvételi információk

Kedves Látogató!

Ha a magyar BA-val, magyartanáris osztatlan képzéssel vagy mesterszakjainkkal kapcsolatban van kérdésed, részleteket itt találsz!

A legmagyarosabb kép kerestetik

Kedves Hallgatók!

Idén is megrendezésre kerül a kari Nyílt nap, melyen magyar szakos tájékoztató is lesz. Szeretnénk a leendő gólyákat minél több vizuális elemmel is elérni, és erre szükség lenne arra, hogy Ti is megmutassátok, milyen bölcsésznek, milyen magyarosnak lenni.

Várjuk a legmagyarosabb, legbölcsészebb képeket az A épület környékéről és az egész kampuszról, esetleg külső helyszínekről; hétköznapokról és ritka eseményekről; mindenről!

A képeket az mszhek@gmail.com címre küldhetitek el 2017. január 23., 23.59-ig.

A legjobb képek a Magyar Szakos Hallgatói Érdekképviselet onlájn felületein és a nyílt napon is felhasználásra kerülnek, és igyekszünk apró ajándékkal is jutalmazni.

Képkeresésre fel!

#csakamagyar #csakabolcsesz

Részvétel nemzetközi kutatóprogramban

A nemrég indult egy COURAGE nemzetközi kutatóprogram az ellenállás kultúráját és az ellenkultúrát tanulmányozza a volt szocialista országokban az államszocializmus alatt.

Az Európai Bizottság által finanszírozott programban kb. 60 kutató dolgozik az Oxfordi Egyetemtől a Bukaresti Egyetemig. A most meghirdetett gyakornoki program egyedülálló lehetőség a hallgatóknak vagy doktoranduszoknak, hogy bekapcsolódjanak egy EU-s kutatásba.

A szakmai gyakorlat kiírása itt található.
A jelentkezéshez szükséges formanyomtatvány pedig ezen a linken érhető el.

További elérhetőségek:
https://www.facebook.com/couragecollections.hu/
http://hu.cultural-opposition.eu/

Mesterszakos választások

Kedves Mesterszakos Hallgatók!

Kérjük, szavazzatok vasárnapig a mesterszakos szakos érdekképviseleti és küldöttgyűlési választásokon! Erre a Neptunban az Ügyintézés Kérdőívek fülön van lehetőségetek, a két kérdőívben.

A körzet egyetlen érdekképviselő-jelöltje: Bencze Norbert

Alább olvashatjátok bemutatkozását:

“Kedves Hallgatótársaim!

Már három és fél éve segítelek Benneteket szakos érdekképviselőként, s három éve a Magyar Szakos Hallgatói Érdekképviselet vezetőjeként irányítom a két magyar intézethez tartozó BA, OT és MA szakok hallgatóinak segítését.

Bár augusztus óta már egyetemi szinten vezetem a hallgatói szociális és pályázati ügyeket, úgy gondolom, a közvetlen kapcsolat a hallgatótársakkal továbbra is elengedhetetlen, hogy hiteles érdekképviselő maradhassak. Magyar és magyar mint idegen nyelv tanári, illetve alkalmazott nyelvészet diszciplináris mesterszakos hallgatóként sokatokkal állok napi, heti kapcsolatban; igyekszem élőben és onlájn is folyamatosan tájékoztatni Benneteket.

Remélem, több éves munkámmal és további lelkes hozzáállásommal újra elnyerhetem bizalmatokat.

Köszönettel,

Norbi”